Nagyböjt 5.

"Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki." ( Zsid 5, 7-9)

- Hétfőn este fél 7-kor a felnőttek részére lesz katekézis az iskolában. Mindenkit szeretettel várunk.
- Március 24-én, szombaton délelőtt 10-12-ig Mindszenty Iskolánk aulájában a Húsvétra hangolódás keretében kreatív foglalkozást szervez a Te Deum Egyesület, amelyre minden gyermeket szeretettel várnak.
- A most következő csütörtök-péntek-szombaton lesz egyházközségünk húsvétra felkészítő lelkigyakorlata, az esti misék keretében. A lelkigyakorlat vezetője Száraz László atya, a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa. Szeretettel várjuk minden, húsvétra őszintén készülő hívünket.
- Szívesen hirdetjük a Regnum Christi jelzését, melyben Budapest és környéke hívei felé szeretné tudatni, hogy Budapesten március 24-én, szombaton délután 3 órakor indul az általuk vezetett „Családok keresztútja”, amelynek útvonala: Oktogon, Andrássy úr és a Hősök tere, ahol szentmisével fejeződik be ez a szép imádság. Szeretettel várják az együtt imádkozásra a híveket.
- Egy elgondolkoztató akcióra szeretnénk felhívni híveink figyelmét. Ez az akció a „Lelki adoptálást” szeretné elterjeszteni a mi közösségünkben is, ami nem más, mint egy Isten színe előtt tett ígéret, melyben valaki kötelezi magát, hogy 9 hónapon át minden nap imádkozik egy - egyedül Isten előtt ismert -, már megfogant és halállal fenyegetett magzat életéért. Ezzel kapcsolatban a szórólapokról tájékozódhatunk.
- Glória kegytárgyboltunk szeretettel várja a vásárlókat, érdeklődőket.
- Hétfőn emlékezünk Szent Józsefre, Szűz Mária jegyesére. Jövő vasárnap pedigvVirágvasárnapot ünnepeljük, az Úr Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, és minden vasárnapi szentmisén az Úr Jézus szenvedéstörténetét hallhatjuk dramatizált formában.

(A képen: a budaörsi Nepomuki Szent János kat. templom oltárképe)

2018.03.18 16:24
Miserend
H K Sze Cs P Sz V
07:30
08:00
09:00
10:30
19:00

Közösségeink

Nepomuki Szent János Plébánia Karitász Csoport

". . . Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok engem, fogságban voltam és eljöttetek hozzám. . . . Bizony mondom nektek, amit egynek a legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek. . . Bizony mondom nektek, amit nem cselekedtetek egynek e legkisebbek közül, nekem sem cselekedtétek. . . " (Mt. 25,35-36, 45).

Budaörsi Kolping Család

A Kolping-mozgalom egyik legfontosabb feladata, hogy tagjaival egyre mélyebben megismertesse a keresztény értékeket és ezáltal tettekre serkentse őket. Ebben alapvető útmutatás Kolping Adolf életpéldája és műve, valamint a katolikus társadalmi tanítás.

A budaörsi Siloe karizmatikus imaközösség

1967 februárjában hétvégi lelkigyakorlatra gyűlt össze a Dugnesne Egyetemen (USA) tanáraival egy fiatalokból álló csoport. Az a vágy élt szívükben, hogy a Szentlélek megújítsa azokat a kegyelmeket, melyeket a keresztségben és a bérmálásban kaptak...

Szent Tarziciusz Egyesület

A 2000-es évek elején kezdett el érlelődni néhányunkban a gondolat, hogy mi lenne, ha a Budaörsi Római Katolikus Egyházközség szép számú ministráns közösségét egy civil szervezetbe integrálnánk, amely értünk, céljaink eléréséért jönne létre...
 

Élünk - Újság

Élünk újság

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2018. április 1.) 60. szám

Élünk újság

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2017. december 24.) 59. szám

Élünk újság

a Budaörsi Római Katolikus Plébánia lapja (2017. április 16.) 58. szám