A Budaörsi Kolping Család Tokaj-hegyalján

2017-ben, Szent László királyunk évében történelmi vidékekre kalandozott a budaörsi csoport, mottónk volt: „Szent László király, országodnak ragyogó napja”.A rövidebb-hosszabb buszon töltött idő alatt naponta ismerkedtünk ragyogó királyunk életével, szellemiségével, egyéniségével, a róla szóló énekekkel.

Esős időben, de a szokásos jókedvvel indultunk utunkra Szerencs irányába, hogy a „Hegyalja kapujánál” megállva betérjünk a Munkás Szent Józsefről elnevezett modern templomba, áldást kérve utunkra szentjeinktől. Ezután a Rákóczi Vár következett, majd Monokon Kossuth Lajos szülőháza és az Andrássy-kastély. Itt olyan lelkes, szó szerint ”mindannyiunkat megmozgató” idegenvezetést kaptunk Marikától, hogy erre még sokáig emlékezni fogunk.

A kastély barokk kápolnájában, amelyre ráférne a felújítás a hányatott évtizedek után, hosszasabban időztünk, a katolikus templomban, Szent Orbán pápa ereklyéje mellett pedig orgonaszót is hallhattunk és együtt énekeltük: Most segíts meg, Mária…A délutánba még belefért Tarcal új „csodájával”, a hatalmas Krisztus szoborral. Bár vészjóslóan gyülekeztek fejünk felett a sötét felhők – megmásztuk a sok lépcsőt és az „Isten hazánkért” már a hatalmas Áldó Krisztus szobor előtt hangozhatott a messzeségbe. A felhők egy csepp eső nélkül elvonultak, mi pedig körben megcsodálhattuk az elbűvölő hegyaljai tájat. Erdőbényén hajtottuk álomra fejünket.

A következő napot Szűzanyának szenteltük, Máriapócson görögkatolikus misén vettünk részt a csodálatos ikonfal előtt. Egy fiatalember mesélt nekünk Pócs és a templomok történetéről az új kis fatemplomban, amelyet emlékeztetőül építettek az első kis templom tiszteletére, a mándoki fatemplom mintájára. A zarándokházban ebédeltünk, majd visszafelé Nyíregyházán első utunk a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházba vezetett. Alapos ismertetést kaptunk a templom igazgatójától, ezután már csak egy kis városi sétára volt időnk és indultunk szállásunkra, ahol esti filmvetítés és borkóstoló várt ránk.

Terveink között szerepelt az újjáépített Füzéri Vár megmászása is, amit a zuhogó eső és erős szél dacára is teljesítettünk. Érdeklődéssel sétáltunk végig a sok helyiségen, lelkes idegenvezetés mellett. Bár a várt gyönyörű kilátás megtekintése most elmaradt, a délutáni napsütés megszárította átázott ruháinkat és jókedvvel vonatoztunk Pálházától Rostallóig a zempléni kisvasúton. Este szállásunkon kugliversennyel múlattuk időnket. Többen rájöttek, hogy tudnak „bowlingozni”, bár még sohasem próbálták…

Vasárnapi első programunk szentmisén való részvétel volt a Sárospataki Bazilikában, ahol az oltárkép a Szeplőtelen Fogantatást ábrázolja. Véletlenül találkoztunk és elbeszélgettünk egy lengyel szerzetesnővérrel, aki harmadmagával 3 éve vesz részt a sárospataki egyház életében: oktatnak, templomszolgálatot végeznek, betegeket, szegényeket látogatnak – és jól beszélnek már magyarul is!

Ebéd előtt nagyot sétáltunk a sárospataki várban, majd indultunk Tokajba, ahol egy búcsú-hajókirándulás és borkóstolás várt ránk.

Hazafelé vetélkedő keretében próbáltuk felidézni, mit láttunk-hallottunk utunkon. Sokat megtudtunk elsősorban Szent László királyról, de Kossuthról, a Rákócziakról, görögkatolikus testvéreinkről is. Hasznos és szép utunk volt, hála Istennek!


(A képen a máriapócsi kegytemplom)

2017.09.12 08:12
Események
Miserend
H K Sze Cs P Sz V
07:30
08:00
09:00
10:30
19:00

Közösségeink

A budaörsi Siloe karizmatikus imaközösség

1967 februárjában hétvégi lelkigyakorlatra gyűlt össze a Dugnesne Egyetemen (USA) tanáraival egy fiatalokból álló csoport. Az a vágy élt szívükben, hogy a Szentlélek megújítsa azokat a kegyelmeket, melyeket a keresztségben és a bérmálásban kaptak...

Szent Tarziciusz Egyesület

A 2000-es évek elején kezdett el érlelődni néhányunkban a gondolat, hogy mi lenne, ha a Budaörsi Római Katolikus Egyházközség szép számú ministráns közösségét egy civil szervezetbe integrálnánk, amely értünk, céljaink eléréséért jönne létre...