Templomtörténet

A római katolikus templom Budaörs városának legbecsesebb műemléke, védőszentje Nepomuki Szent János. A története ezer éven ível át, s a 970-es évektől megegyezik Budaörs történetével.

A mai napig egy 1243-ból származó, IV. Béla király által kiadott oklevél az első hiteles dokumentum, amely bizonyítja a falu és a templom létezését. A kutatások eredményei azonban azt bizonyítják, hogy  Budaörs az írott emlékeknél is régebben már lakott templomos település volt.

A budaörsi templom építése

A jelenleg is álló templom építését a németek betelepítése után 1738-ban kezdték meg. 1744-ben önálló plébániája lett a községnek. Az első plébános Helmár János volt, aki 1745. december 21-én felszentelte a még épülő templomot. Az építés 1752-ig tartott. A terveket minden bizonnyal Mayerhoffer Ádám és Medhammer György építészek készítették. A templom azonban a népesség növekedésével kicsinek bizonyult, ezért területének bővítésére volt szükség. 1802 és 1810 között Lösch János tervei alapján átépítették a templomot, amely 1808. július 6-án lett felszentelve. A templom első festését 1828-ban végezték, ekkor a templom falait sokszínű, könnyed rajzolatokkal, levélfüzérekkel díszítették. Az 1830-as években villámcsapás érte a templomot, amely megrongálta a főoltárt.

A templom díszítettsége és berendezése

1846-ban készült el a templom Szent Sebestyén és Mária Magdolna mellékoltára. A templom barokk sisakos tornya 1844-ben épült. Homlokzatát copf vázák díszítik, a falfülkékben Szent Flórián és Szent Longinus, a tornyon pedig Nepomuki Szent János kőszobrát helyezték el. 1933-ban a templomot ismét kifestették, ebben az évben kapta az Angster cég által készített orgonáját is. Három haranggal (Szeplőtelen fogantatás, Szent Mihály, Jézus Szíve) és egy 1852-es lélekharanggal rendelkezett. Nagyharangja, mely Szent István király nevét viselte, az 1938-ban dr. Aubermann Miklós plébános által meghirdetett gyűjtés eredményeként készült el, majd 1944-ban a háború során elpusztult.
1945-ben több belövés érte a templomot, de maradandó sérüléseket nem szenvedett.

A II. Vatikán Zsinat (1962-1965) rendelkezéseinek megfelelően készült el szembemiséző oltára, akkor több festményt és szobrot áthelyeztek illetve kicseréltek. A templom főoltára klasszicista felfogásban ábrázolja Krisztus golgotai kínhalálát. A szépen megmunkált barokkos stílusjegyekkel ellátott szószék oldalán horgonyt tartó angyalok és a lángoló szív látható, a szószék koronáján angyalok tartják a tízparancsolat kőtábláit. A szentély keresztelő kútja a 18. században készült barokkos stílusban. A mennyezet freskói Nepomuki Szent Jánost, Szent Domonkost, Krisztus mennybemenetelét és Mózest a kígyóval ábrázolják.

A templomkert emlékművei

A templom kertjében a gesztenyefák árnyékában állnak az első és második világháború budaörsi áldozatainak állított hősi emlékművek, valamint ott áll Pásztor János szobrászművész alkotása 1925-ből, amely a Krisztus karjába hanyatló katona. E mögé 1992 júniusában helyeztek ki egy ovális emléktáblát, a Halottaink emlékére feliratsort, 16 táblán 475 névvel, amely az elhurcoltak, elkergetettek és a II. világháborúban elhunytak emlékét őrzi. A táblasor a Németországban élő budaörsiek és a helyiek összefogásából készült el, mely Balassa György munkája.
A római katolikus templom kertjének egyik szegletében, közvetlenül a kerítés mögött áll Szent Vendel szobra, aki a háziállatok és a földművesek patrónusa, valamint a pestisbetegségek elleni védőszent is.
A templom legújabb emlékműve a 2009 októberében felszentelt Mindszenty József szobor, amely Babusa János szobrászművész alkotása.

(Forrás: Budaörsi Lexikon – Filipszky István és Grósz András)

Hozzátesszük: az új orgonát teljes pompájában és felszereltséggel 2014. május 16-án, a templom búcsúnapján avatták fel.

2015.02.26 11:59
Események
Miserend
H K Sze Cs P Sz V
07:30
08:00
09:00
10:30
19:00

Közösségeink

A budaörsi Siloe karizmatikus imaközösség

1967 februárjában hétvégi lelkigyakorlatra gyűlt össze a Dugnesne Egyetemen (USA) tanáraival egy fiatalokból álló csoport. Az a vágy élt szívükben, hogy a Szentlélek megújítsa azokat a kegyelmeket, melyeket a keresztségben és a bérmálásban kaptak...

Szent Tarziciusz Egyesület

A 2000-es évek elején kezdett el érlelődni néhányunkban a gondolat, hogy mi lenne, ha a Budaörsi Római Katolikus Egyházközség szép számú ministráns közösségét egy civil szervezetbe integrálnánk, amely értünk, céljaink eléréséért jönne létre...